Egy korábbi bejegyzésben már röviden bemutattam az új-zélandi magyarok számának változását, most pedig arra vállalkozom, hogy a Kelet-Európából származó etnikai kisebbségek változásáról adjak egy hasonló, rövid összefoglalót. A következő elemzés az új-zélandi statisztikai hivatal, a Stats NZ 2006-ban, 2013-ban és 2018-ban publikált cenzus adatian alapul. Az új cenzus előkészítése már gőzerővel folyik a hivatalban, a legfrissebb adatokra azonban még 2023-ig várni kell. Persze a meglévő adatok is elegendő muníciót biztosítanak ahhoz, hogy néhány érdekes trendre fel tudjam hívni a figyelmet. Ebben az írásban csak statisztikai megközelítésben mutatom be a kelet-európai kisebbségeket. A kisebbségek történetéről majd egy következő írásban fogok beszámolni. Az itt következő adatok ugyan a hivatalos statisztikákon alapulnak, de ezeknek a kelet-európaiakra vonatkozó összefoglalását eddig még senki nem végezte el.
Hétezerrel többen
A 2018-ban még csak 4,7 millió lakosú Új-Zéland populációja 2020-ban átlépte az 5 milliót, és a növekedésében mind a belső népességszaporulat, mind pedig a bevándorlás döntő szerepet játszott. Természetesen nem a kelet-európai bevándorlás a legjelentősebb, mégis a kelet-európai bevándorlók számának növekedése is hozzájárult a teljes népesség ilyen jelentős arányú növekedéséhez. A magukat kelet-európaiaknak vallók száma 18 ezerről 25 ezerre nőtt, ami 37,7% növekedést jelent tizenkét év alatt (1. ábra). Fontos megjegyezni, hogy a nem hivatalos becslések szerint, a kelet-európai gyökerű lakosság összességében ennek akár a duplája is lehet, de sokan már elvesztették nyelvüket, kulturális hátterüket, és beleolvadtak a kiwi társadalomba. Bár ez a populáció csekély a teljes lakossághoz, vagy akár a nagyobb létszámú kisebbségekhez képest, de a növekedés üteme ezzel együtt is figyelemreméltó, s ahogy láthatjuk majd, ez egyaránt igaz majd minden kelet-európai etnikai csoportra.
Kelet-Közép-Európa az élen
A kutatás tizenkilenc etnikai csoportot különböztet meg, ezek közül egyetlen egy, a szláv/dél-szláv számít gyűjtő csoportnak, a többi csoport mind jól beazonosítható etnikumot takar (2. ábra). A nagy etnikai diverzitás ellenére mindössze nyolc kelet-európai kisebbség rendelkezik 1000 fölötti népességgel, így a továbbiakban elsősorban velük foglalkozom.
A nyolc legnagyobb számú kisebbség sorrendben a következő volt 2018-ban: orosz (7713), horvát/dalmát (3153), lengyel (2871), cseh (1740), magyar (1638), román (1485), szerb (1284), és ukrán (1284) (3. ábra). A sorrend az első három helyen semmit sem változott a vizsgált tizenkét év alatt: továbbra is az orosz, a horvát/dalmát és a lengyel népesség a legjelentősebb. Kisebb-nagyobb változások azonban több etnikumnál is megfigyelhetőek: a magyarok 35,1%-kal lettek többen, az ukránok száma közel megduplázódott (90,6%), a csehek pedig igen kiemelkedő módon 130,1%-kal tudtak növekedni. Az orosz és az ukrán növekedés mellett a leginkább a kelet-közép-európai országok növekedése kiemelkedő.
Ugyancsak igen nagy arányban nőttek egyes kisebb népességű etnikai csoportok, mint például a szlovák (103%), a belorusz (172,7%), a szlovén (111,1%), a lett (70,6%), a litván (151,7%) és az észt (75%). A tizenkilencből csak négy kisebbség lélekszáma csökkent: a román, a bosnyák, a macedón és az albán. Ezek közül csak a román tartozik a jelentősebb lélekszámú kisebbségek közé, és a románok száma is csak 4,4%-kal lett kevesebb, ami még így is egy közel 1500 fős populációt jelent. A második horvát/dalmát populáció ugyan nem csökkent, de növekedése jóval szerényebb az átlagnál (10%). Ennek történelmi okai vannak: ez a kisebbség a legrégibb kelet-európai etnikum Új-Zélandon, létszámuk a 19. század óta relatíve magas, ugyanakkor a legutóbbi bevándorlási hullám láthatóan kevésbé érinti a populáció változását.
Növekedés minden régióban
A kelet-európai etnikai csoportok regionális eloszlását vizsgálva azt láthatjuk, hogy mindössze négy olyan régió van – Auckland, Wellington, Canterbury és Waikato -, amelyben 1000 főt meghaladó számú kelet-európai él. Ez lényegében a három legnagyvárost és vonzáskörzetét jelenti: Auckland, Wellington és Christchurch az, ahol a legtöbb kelet-európai kisebbégi lakik. Waikato régió központja, Hamilton, sok szempontból szintén Auckland város vonzáskörzetének számít, és a kelet-európaiak többsége kétségtelenül ebben a két régióban él. Ráadásul Auckland régióban él az összes etnikai kisebbség több, mint fele: 13 ezer fő. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a keleti-európai etnikumhoz tartozók döntő többsége városlakó Új-Zélandon.
A régiók növekedését vizsgálva, szintén találunk néhány érdekes számot a keleti blokk etnikumaira vonatkozóan (4. ábra). A leggyorsabban növekvő lélekszámú közösségeket a következő régiókban találjuk sorrendben: Marlborough, Otago, Nelson, Waikato és a Bay of Plenty. E régiók többségben a kelet-európaiak csak kis létszámban vannak jelent, igazán jelentős népességnövekedést csak a már fent említett nagy népességű régiókban és nagyvárosokban találhatunk. Ezek mellett azonban érdemes megemlítenünk Otago régiót is, amelynek Dunedin egyetemi város a központja. Ebben a régióban 77,8%-kal, közel 600 fővel nőtt az Európa keleti részéről érkezettek aránya, amelynek többsége minden bizonnyal az alig százezer fős Dunedin-ben él. A legnagyobb számú növekedést persze ezzel együtt is Auckland produkálta: több, mint 3000 fővel nőtt a kelet-európai etnikai csoportok létszáma.
Ha az egyes kisebbségek számának változását vizsgáljuk a régiókban, ugyancsak tanúságos adatokat találunk. Az oroszok csak Auckland régióban közel 2000 fővel növekedtek, s bár minden más régióban növekedni tudtak, ez a növekedés meg sem közelíti az Aucklandit. A horvátok/dalmátok száma gyakorlatilag változatlan maradt ebben a régióban kisebb növekedést a vidéki régiók egy részében tudtak csak elérni. A lengyelek Auckland mellett más régiókban is kimagaslóan tudtak nőni: a legnagyobb arányban Wellington, Waikato és Canterbury régiókban nőtt a számuk. A csehek Aucklandben majdnem megduplázták számukat, de még ennél is nagyobb mértékben tudtak nőni Canterbury és Otago régiókban: előbbiben 72-ről 423-ra, utóbbiban 60-ról 207-re nőtt a számuk (5. ábra). A magyarok viszonylag egyenletes arányban nőttek minden már említett régióban, leginkább azonban Auckland és Wellington az, ahová nagyobb arányban érkeztek magyarok az elmúlt tizenkét évben.
A fentiekben azt igyekeztem röviden bemutatni, hogy a Kelet-Európából származó kisebbségek létszáma milyen dinamikával növekedett az elmúlt tizenkét évben. Egyre több a volt keleti blokkból érkezők száma Új-Zélandon, népességük növekedése összességében nagyjából megegyezik a teljes populáció növekedésével, regionálisan pedig a nagyobb városokban és azok vonzáskörzetében gyarapodtak a leginkább. A kelet-európaiak növekedési aránya persze számosságában elmarad a jóval nagyobb kisebbségi csoportokétól: a nyugat-európaiakétól, az ázsiaiakétól vagy a csendes-óceáni szigetekről érkezettekétől. Növekedésük dinamikája azonban így is figyelemre méltó. Ebben az írásban sem az okokat, sem a növekedés egyéb összefüggéseit nem akartam vizsgálni, mint ahogy tágabb, történeti kontextusba sem akartam helyezni a puszta számokat. Ezekre inkább a következő bejegyzésekben kerítek majd sort.
Világvégi blog 