Egyre több a kelet-európai Új-Zélandon

Egy korábbi bejegyzésben már röviden bemutattam az új-zélandi magyarok számának változását, most pedig arra vállalkozom, hogy a Kelet-Európából származó etnikai kisebbségek változásáról adjak egy hasonló, rövid összefoglalót. A következő elemzés az új-zélandi statisztikai hivatal, a Stats NZ 2006-ban, 2013-ban és 2018-ban publikált cenzus adatian alapul. Az új cenzus előkészítése már gőzerővel folyik a hivatalban, aContinue reading “Egyre több a kelet-európai Új-Zélandon”

Maorik: egy névváltoztatási kísérlet margójára

Átneveznék Új-Zélandot a maori őslakosok, Aotearoa lenne az új hivatalos neve – adta közre a Telex magyar hírportál, azt követően, hogy Új-Zélandon megjelent a hír, a maori párt aláírásgyűjtésbe kezd, hogy az ország és az egyéb földrajzi helyek „visszakapják” maori nevüket. Ennek kapcsán szeretnék néhány félreértést eloszlatni azzal kapcsolatban, kik is a maorik, és pontosanContinue reading “Maorik: egy névváltoztatási kísérlet margójára”

Auckland, a világ legélhetőbb városa

A The Economist Globális Élhetőségi Indexe szerint Auckland a világ legélhetőbb városa 2021-ben. A júniusban megjelent jelentés kapcsán egyrészt kíváncsi lettem, mitől lett idén Auckland a legélhetőbb város, másrészt meg szeretnék osztani néhány személyes gondolatot arról, hogy mitől is igazán élhető ez a város. Ebben az írásban tehát választ keresek arra, hogy a jelentés szempontjaiContinue reading “Auckland, a világ legélhetőbb városa”

Egyre több a magyar Új-Zélandon

Új-Zéland statisztikai hivatala, a Stats NZ, öt-hétévente rendszeresen végez népszámlálást a teljes lakosság körében – a legutóbb 2018-ban történt ilyen felmérés. Az új-zélandi sajtóban kellő publicitást kaptak az egész népességre és a nagyobb számú etnikai csoportokra vonatkozó információk, mivel – érthető módon – ezek állnak az országos érdeklődés középpontjában. Az ország népessége az 1970-es évekContinue reading “Egyre több a magyar Új-Zélandon”